Válásikérdések.hu
Kérdések és válaszok a válásról
Dr. Mészáros Ádám
Párkapcsolati mediátor
Dr. Mészáros Ádám - párkapcsolati mediátor

Hogyan lehetséges a névváltoztatás válás után?

Sokan nincsenek teljesen tisztában azzal, hogyan is történik a névváltoztatás egy válás után. Ehhez készítettünk egy rövid összefoglalót.

Talán ismerik az alábbi kitalált történetet: az egyik hivatalban volt egy hölgy, akit Kissné Nagy Évának hívtak.  Sok ügyfél járt hozzá, és mindenki ismerte a városban. Az egyik férfi ügyfél rendszeresen ment hozzá egy igen kényes ügyben, nem szívesen, mert bonyolult ügyről volt szó. Kb. hetente-kéthetente kénytelen volt Évával találkozni. Időközben Kissné Nagy Éva elvált első férjétől, majd hozzáment második férjéhez, akit történetesen Kovács Jánosnak hívtak. A férfi ügyfél ismét idézést kapott a hivataltól, bement, meglátta a hölgyet a folyosón, és mondta neki: „Nyugodjon meg, most nem magához jöttem, hanem Kovács Jánosnéhoz!” A nő válasza így hangzott: „De hát az is én vagyok!”

A házastársak névviselése

Először nézzük, meg, hogy házasságkötéssel milyen nevek viselhetők, vehetők fel az új Ptk. értelmében.

Feleség

A feleség a házasságkötés után, választása szerint viseli

  • a születési nevét vagy a házasságkötés előtt közvetlenül viselt nevét (Kovács Katalin)
  • a férje teljes nevét a házasságra utaló toldással, amelyhez hozzákapcsolhatja a házasságkötés előtt közvetlenül viselt nevét (Szabó Józsefné Kovács Katalin)
  • a férje családi nevét a házasságra utaló toldással és ehhez a házasságkötés előtt közvetlenül viselt nevét hozzákapcsolja (Szabóné Kovács Katalin) vagy
  • a férje családi nevét, hozzákapcsolva saját utónevét (Szabó Katalin)

Férj

A férj a házasságkötés után, választása szerint viseli

  • a születési nevét vagy a házasságkötés előtt közvetlenül viselt nevét (Szabó József)vagy
  • a felesége családi nevét, hozzákapcsolva saját utónevét (Kovács József)

Összekapcsolt házassági név

A férj, illetve a feleség a házasságkötés után házassági névként kettőjük családi nevét is összekapcsolhatja, hozzáfűzve a saját utónevét. Az összekapcsolt házassági név családi nevekből képzett része legfeljebb kéttagú lehet. (pl. Szabó-Kovács József és Szabó-Kovács Katalin)

Névviselés a házasság megszűnése után

A jogszabály akként rendelkezik hogy a házasság megszűnése vagy érvénytelenségének megállapítása után a volt házastársak a házasság fennállása alatt viselt nevet viselik tovább. Ha ettől valamelyikük el kíván térni, a házasság felbontása vagy érvénytelenségének megállapítása után az anyakönyvvezetőnek bejelentheti. Ebben az esetben sem viselheti a volt feleség a volt férje nevét a házasságra utaló toldással, ha azt a házasság fennállása alatt nem viselte.

Válóper után a volt feleség ill. férj a házasság fennállása alatt viselt nevét viseli tovább, tehát ez a főszabály, melytől el lehet térni.

Lehetőség van tehát arra, hogy ha az újra „szinglivé” vált feleség nem akarja a korábbi házassági nevét viselni, dönthet úgy, hogy ismét leánykori nevét használja. Ilyenkor nevét az anyakönyvvezetőnél megváltoztathatja.

  1. január 1-től az ilyen típusú ügyintézés. (Itv.) ingyenes. A jogszabály ezt akként mondja ki, hogy „tárgyánál fogva 2016. január 1. napjától illetékmentes a családi állapot változásból eredő névváltozás miatt indult eljárás.”

Dönthet azonban úgy is a feleség, hogy továbbra is a házasság fennállása alatt viselt nevét viseli. Azonban ennek egy akadálya van: a bíróság a volt férj kérelmére eltilthatja a volt feleséget a házasságra utaló toldást tartalmazó névviselésétől, ha a feleséget szándékos bűncselekmény miatt jogerősen szabadságvesztésre ítélték. Ennek a szabálynak gyakorlati indoka az, hogy pl. a volt férj, X. Y. számára kellemetlen lehet, ha a volt felesége gyanúsítottként szerepel a hírekben, mint X. Y.-né, akivel szemben sikkasztás, csalás, vagy egyéb szándékos bűncselekmény gyanúja miatt indult büntetőeljárás és ennek eredményeképpen szabadságvesztésre ítélik.

Hol kérhető a névváltoztatás?

Nem a bíróságon! A bírónak nem dolga rendelkezni a névviselésről.

A házasság felbontásáról rendelkező ítélettel kell felkeresni a házasság megkötésének helye szerint illetékes anyakönyvvezetőt, aki elvégzi a névváltoztatást, és kiállítja az új kivonatot. Ennek illetéke van, melynek összegéről az anyakönyvvezető ad tájékoztatást. Személyi igazolvány és lakcímkártya is szükséges a változtatáshoz.

Statisztikák valószínűleg vannak róla, azt jegyeznénk meg, hogy manapság igen gyakori, hogy a hölgyek „visszaveszik” leánykori nevüket. Aki pedig a házasságkötéskor nem vette fel a férje nevét, a lehető legegyszerűbb helyzetben van: válás után a név ugyanaz marad, semmilyen eljárás nem szükséges.

Ajándék válóperes információs csomag

Töltse le és olvassa el most a válási konfliktusok kezeléséről szóló ingyenes minikönyvemet:

Ajándék új látogatóknak:

Tudjon meg többet a válás okozta válság kezeléséről, és töltse le most a válásról szóló ingyenes könyvemet:

Videó a hűtlenségről:

Hűtlenség videó

Lájkoljon Facebookon!